Merkúr
A bolygó sokkal közelebb kering a Naphoz, mint a Föld, és keringése
során a Földről nézve legfeljebb 28 fokra távolodik el a Naptól.
Ezért legkedvezőbb esetben is csak napkelte előtt a hajnali szürkületben
a keleti látóhatár közelében, vagy napnyugta után az esti szürkületben
a nyugati látóhatár fölött figyelhető meg. A bolygó a Holdhoz hasonló
fázisokat mutat, de ezt még távcsővel is nehéz megfigyelni.
Az év folyamán hajnalban kereshető a következő időszakokban:
január 1–6.
március 15–május 7.
július 22–augusztus 19.
november 11–december 15.
A bolygó mindegyik időszak végén a fényesebb.
Az év során a legkedvezőbb reggeli láthatósága november második felében van.
Az esti láthatóság időszakai:
február 3–február 28.
május 15–július 4.
szeptember 7–október 30.
A bolygó mindegyik időszak kezdetén a fényesebb.
Az év során a legjobb esti láthatósága február második felében és
június első felében van.
Vissza a lap elejére
Vénusz
A Vénusz is közelebb kering a Naphoz, mint a Föld, de keringése során
a Földről nézve 47 fokra is eltávolodik a Naptól, ezért sokkal könnyebb
megfigyelni, mint a Merkúrt. Napkelte előtt a keleti égbolt, vagy napnyugta
után a nyugati égbolt feltűnő fényességű égitestje. A bolygó szintén
mutat a Holdhoz hasonló fázisokat, és ez már kisebb távcsővel is észrevehető.
Az év elejétől február közepéig a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.
Január 6-án kerül felső együttállásba a Nappal.
Február végétől egészen szeptember végéig az esti égbolt feltűnő égitestjeként
látható. Március közepén egy órával követi a lenyugvó Napot. Ez az időtartam
május végéig három órára növekszik, majd újra lassan csökkenni kezd. Szeptember
elején megint csak egy órával nyugszik a Nap után. Október 24-én kerül
alsó együttállásba a Nappal, de november elején már megkereshető a hajnali
égbolton, és a hó végén már csaknem négy órával kel a Nap előtt. Ez az időtartam
az év végéig már alig csökken.
Vissza a lap elejére
Mars
A bolygó az év első hónapjaiban a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.
Január 9-én kerül együttállásba a Nappal.
Március közepétől a hajnali szürkületben lehet megkeresni, de április elején
is még alig fél órával kel a Nap előtt. Ez az időtartam nagyon lassan
növekszik, és a bolygó még június elején is csak másfél órával előzi meg a Napot.
Ezután azonban egyre korábban kel és mind hosszabb ideig látható.
Szeptemberben éjfél körül kel, és az éjszaka második felében figyelhető meg.
Az év végén pedig már a késő esti óráktól az éjszaka nagyobb részében
megfigyelhető az égen.
Vissza a lap elejére
Jupiter
Január 10-én kerül szembenállásba a Nappal, és az egész éjszaka folyamán
megfigyelhető. A következő hónapokban lenyugvási időpontja egyre korábbra
kerül. Május elején nagyjából éjfélig van a látóhatár fölött, és az éjszaka
első felében látható, de ez az időtartam gyorsan csökken. Június végén már
az esti szürkületben a látóhatár alá kerül, és július 29-én együttállásba
jut a Nappal. Augusztus közepétől a hajnali szürkületben lehet megkeresni.
Ekkor még csak egy órával, kel a Nap előtt. Ezután kelési időpontja
egyre korábbra tolódik. Október végén már éjfél körül kel, és az éjszaka
második felében látható. Kelési időpontja havonta nagyjából két órával kerül
korábbra, és december végén már az éjszaka nagyobb részében látható.
Vissza a lap elejére
Szaturnusz
A bolygó az év elején hat és fél órával nyugszik a Nap után,
így a koraesti órákban még megfigyelhető. De ez az időtartam
gyorsan csökken, március elején már mindössze egy órával követi a Napot.
Március 25-én kerül együttállásba a Nappal, ezért csak május elejétől
lehet megpróbálni a felkeresését a hajnali szürkületben. Láthatósága gyorsan javul,
május elején 1 órával, június elején már 2 és fél órával kel a Nap előtt.
Július elején éjfél körül kel, és az éjszaka második felében figyelhető meg.
Kelési időpontja egyre korábbra kerül, és az éjszaka mind nagyobb részében
látható az égen. Október 4-én kerül szembenállásba a Nappal, ekkor egész
éjszaka a látóhatár fölött találjuk. A következő időszakban a bolygó
lenyugvásának ideje kerül egyre korábbra. December végén már éjfél körül nyugszik,
és csak az éjszaka első részében figyelhető meg.
Vissza a lap elejére
Uránusz
A bolygó fényessége a szabad szemmel láthatóság határán van, ezért távcső nélkül
csak a jó szemű megfigyelő pillanthatja meg, ha csillagtérkép segítségével sikerül
azonosítania a helyét.
Február közepétől április végéig az esti égen kereshető a Bika csillagképben.
Május elejétől június közepéig
túl közel jár a Nap irányához, ezért egyáltalán nem figyelhető meg. Május 22-én van
együttállásban a Nappal, vagyis pályájának a Földdel átellenes pontján halad át.
Június végétől a hajnali égen lehet megtalálni a Bika csillagkép területén.
Ezt követően az éjszakának egyre nagyobb részében tartózkodik a látóhatár fölött.
November 26-án kerül szembenállásba a Nappal, ekkor egész éjszaka megfigyelhető.
Ezután a lenyugvása kerül egyre korábbra, de év végén még az éjszaka első felében
megkereshető a Bika csillagképben.
Vissza a lap elejére
Neptunusz
A Neptunusz szabad szemmel nem látható, csak távcsővel és részletes csillagtérkép
segítségével található meg a Halak csillagképben. Az év legelején a koraesti égen
még megkereshető. Február közepétől április közepéig túl közel van a Nap irányához,
ezért egyáltalán nem figyelhető meg. Március 22-én van együttállásban a Nappal,
vagyis pályájának a Földdel átellenes pontján jár. Április végétől a hajnali égen lehet
megkeresni. Ezt követően az éjszakának egyre nagyobb részében tartózkodik a látóhatár
fölött. Szeptember 26-án kerül szembenállásba a Nappal, ekkor egész éjszaka megfigyelhető.
Ezután a lenyugvása kerül egyre korábbra, de év végén még az éjszaka elején megkereshető.
Vissza a lap elejére
|
|
|