Merkúr
A bolygó sokkal közelebb kering a Naphoz, mint a Föld, és keringése
során a Földről nézve legfeljebb 28 fokra távolodik el a Naptól.
Ezért legkedvezőbb esetben is csak napkelte előtt a hajnali szürkületben
a keleti látóhatár közelében, vagy napnyugta után az esti szürkületben
a nyugati látóhatár fölött figyelhető meg. A bolygó a Holdhoz hasonló
fázisokat mutat, de ezt még távcsővel is nehéz megfigyelni.
Az év folyamán hajnalban kereshető a következő időszakokban:
január 1–26.
április 2–május 22.
augusztus 9–szeptember 4.
november 26–december 31.
A bolygó mindegyik időszak végén a fényesebb.
Az év során a legkedvezőbb reggeli láthatósága augusztus második felében és
december első felében van.
Az esti láthatóság időszakai:
február 21–március 17.
június 7–július 24.
szeptember 25–november 14.
A bolygó mindegyik időszak kezdetén a fényesebb.
Az év során a legjobb esti láthatósága március első felében van.
Vissza a lap elejére
Vénusz
A Vénusz is közelebb kering a Naphoz, mint a Föld, de keringése során
a Földről nézve 47 fokra is eltávolodik a Naptól, ezért sokkal könnyebb
megfigyelni, mint a Merkúrt. Napkelte előtt a keleti égbolt, vagy napnyugta
után a nyugati égbolt feltűnő fényességű égitestje. A bolygó szintén
mutat a Holdhoz hasonló fázisokat, és ez már kisebb távcsővel is észrevehető.
Az év elejétől március közepéig napnyugta után az esti égbolton látható.
Február közepéig nagyjából négy órával nyugszik a Nap után, majd ez az
időtartam gyorsan csökkenni kezd. Március közepén már csak egy órával
követi a lenyugvó Napot, és március 23-án már alsó együttállásba kerül
a Nappal. Néhány nappal később újra megkereshető a keleti égen a hajnali
szürkületben. Április elején nagyjából egy órával kel a Nap előtt. Ez az
időtartam nagyon lassan növekszik. Június elején két órával, augusztus
elején három órával előzi meg a Napot. A továbbiakban ez az időtartam
lassú csökkenésnek indul, október elején két óra, november közepén egy óra.
November végétől a Nap közelsége miatt már nem figyelhető meg.
2026. január 6-án kerül felső együttállásba a Nappal.
Vissza a lap elejére
Mars
A Mars bolygó megfigyelésére az év első fele igen kedvező. Az év elején
az esti szürkületben kel, és egész éjszaka látható. Ezután lenyugvásának
időpontja lassan egyre korábbra tolódik. Január végén még nagyjából
napkeltekor, február végén két órával, április közepén három
órával napkelte előtt nyugszik le. Júniusban már csak az éjszaka közepéig
láthatjuk az égen, szeptember elején pedig már az esti szürkület
végére a látóhatár alá kerül, így az év utolsó harmada már nem
alkalmas a megfigyelésére. 2026. január 9-én kerül együttállásba a Nappal.
Vissza a lap elejére
Jupiter
A bolygó az év elején két órával napkelte előtt nyugszik, így az éjszaka
nagyobb részében megfigyelhető. A következő hetekben lenyugvása egyre
korábbra kerül. Áprilisban éjfél körül, május végén pedig már az esti
szürkület végén a látóhatár alá kerül, ekkortól már helyzete megfigyelésre
nem alkalmas. Június 24-én van együttállásban a Nappal.
Július közepétől a hajnali szürkületben lehet megkeresni.
Ekkor még csak egy órával, kel a Nap előtt. Ezután kelési időpontja
egyre korábbra tolódik. Szeptember végén már éjfél körül kel, és az éjszaka
második felében látható. Kelési időpontja havonta nagyjából két órával kerül
korábbra, és december végén már csaknem egész éjszaka látható. 2026 január 10-én
kerül szembenállásba a Nappal.
Vissza a lap elejére
Szaturnusz
A bolygó az év elején öt és fél órával nyugszik a Nap után,
így a koraesti órákban még megfigyelhető. De ez az időtartam
gyorsan csökken, február végén már mindössze egy órával követi a Napot.
Március 12-én kerül együttállásba a Nappal, ezért csak április végétől
lehet megpróbálni a felkeresését a hajnali szürkületben. Láthatósága gyorsan javul,
május elején 1 órával, június elején már 2 és fél órával kel a Nap előtt.
Július elején éjfél körül kel, és az éjszaka második felében figyelhető meg.
Kelési időpontja egyre korábbra kerül, és az éjszaka mind nagyobb részében
látható az égen. Szeptember 21-én kerül szembenállásba a Nappal, ekkor egész
éjszaka a látóhatár fölött találjuk. A következő időszakban a bolygó
lenyugvásának ideje kerül egyre korábbra. December közepén már éjfél körül nyugszik,
és csak az éjszaka első részében figyelhető meg.
Vissza a lap elejére
Uránusz
A bolygó fényessége a szabad szemmel láthatóság határán van, ezért távcső nélkül
csak a jó szemű megfigyelő pillanthatja meg, ha csillagtérkép segítségével sikerül
azonosítania a helyét. Február közepétől április végéig az esti égen kereshető
a Kos, majd a Bika csillagképben. Május elejétől június közepéig
túl közel jár a Nap irányához, ezért egyáltalán nem figyelhető meg. Május 18-án van
együttállásban a Nappal, vagyis pályájának a Földdel átellenes pontján halad át.
Június végétől a hajnali égen lehet megtalálni a Bika csillagkép területén.
Ezt követően az éjszakának egyre nagyobb részében tartózkodik a látóhatár fölött.
November 21-én kerül szembenállásba a Nappal, ekkor egész éjszaka megfigyelhető.
Ezután a lenyugvása kerül egyre korábbra, de év végén még az éjszaka első felében
megkereshető a Bika csillagképben.
Vissza a lap elejére
Neptunusz
A Neptunusz szabad szemmel nem látható, csak távcsővel és részletes csillagtérkép
segítségével található meg a Halak csillagképben. Az év legelején a koraesti égen
még megkereshető. Február közepétől április közepéig túl közel van a Nap irányához,
ezért egyáltalán nem figyelhető meg. Március 20-án van együttállásban a Nappal,
vagyis pályájának a Földdel átellenes pontján jár. Április végétől a hajnali égen lehet
megkeresni. Ezt követően az éjszakának egyre nagyobb részében tartózkodik a látóhatár
fölött. Szeptember 23-én kerül szembenállásba a Nappal, ekkor egész éjszaka megfigyelhető.
Ezután a lenyugvása kerül egyre korábbra, de év végén még az éjszaka elején megkereshető.
Vissza a lap elejére
|
|
|